Marcsi Gobelin öltögetők oldala

GOBELIN, más néven FALI KÁRPIT 

Stílusában nagyon hasonlít a fali szőttesekre, ám a kárpitokkal ellenben ezek az úgynevezett kanavára vastag, tompa hegyű tűvel, legtöbbször gyapjúfonállal öltve készülnek.
A kanavák sokfélék lehetnek: a nagy lyukútól az egészen apró szeműig váltakozhat az anyag összetétele, amelyet sok esetben gazdag színvilágban pompázó, előre nyomott (festett) motívumok díszítenek.

A Gobelin
kézimunkák királynőjének tartott tűgobelinek - bár már önmagukban is szemet gyönyörködtetőek - ötvösök, bútorkészítők, ékszerészek és bőrdíszművesek segítségével a magyar hagyományokat egyesítik: brossokat, gombokat, bútorokat, színházi táskákat, képkereteket, vagy antik dobozokat díszítenek, melyeken a parányi kézimunkák szivárványként tündökölnek.

   Ezeket a régen keresztszemes öltésen alapuló lakásdíszítésre szolgáló textíliákat egyes történészek szivesen eredeztetik az ősmagyarok sátraiból, míg más források szerint nálunk csak a középkorban vált népszerűvé. Állítólag az első gobelinek a XVI. században jelentek meg Franciaországban, a párizsi Mouffetard-utcában. Készítőik Jean és Philibert Gobelin kelmefestő testvérpár voltak, kik műhelyükben azért készítették ezeket a portékákat, hogy az akkoriban nagyon divatos olasz festészettel keljenek versenyre. Céljuk az volt, hogy a gazdag főúri lakosztályok számára készítsenek kárpitokat.

   A ragyogó üzleti lehetőséget felismerve, 1662-ben IV. Henrik minisztere, bizonyos Colbert az egész műhelyt felvásárolta, és helyén Királyi Manufaktúrát alapított. A hely ettől kezdve már nemcsak a gobelin-készítőknek, de az asztalosoknak és az ékszerészeknek is otthont adott, minek hatására az egyes művészetek ötvöződni kezdtek egymással.
   Azóta már ugyan évszázadok teltek el, de a franciák annyira ragaszkodnak a Gobelin-fivérek nevéhez kötődő tradícióhoz, hogy még ma is csak és kizárólag az egykori manufaktúra és annak leszármazottjai kezéből kikerült alkotásokat tekintik igazi gobelineknek. A többit - nemes egyszerűséggel - csak egyszerű falikárpitnak (tapisserie) titulálják.

A gobelein lelke az ábra, melyek gyakran vallási vagy 
irodalmi területről (lovagregények, szerelmes költészet) érkeztek.

A rajzokat kezdetben az ablakon átszűrődő nap, illetve az üveglap elé helyezett gyertya által megvilágított felületen keresztül kopírozták a kelmékre, és csak később kezdték alyukasztásos technikát alkalmazni. Ennek eljárása az volt, hogy a képet tartalmazó papírkép alá helyezték az anyagot és azon keresztül lyuggatták át a kívánt mintát, majd a kelmén szénporral rajzolták ki az ábrát. Később már tust is használtak, és közvetlenül az anyagra rajzolták a kivarrni szánt képet.

   Nálunk a XIV. századból származó Besztercei szójegyzékben olvashatunk először olyan fali kárpitokról, melyek különleges szövési technikával készültek és a falak réseit borították. Egyes történészek szerint ezek a kárpitok az ősmagyarok sátraiból származnak, de ezeknek a nézeteknek ellentmondanak azok a források, amelyek szerint a szövés művészete hazánkban csak a középkorban terjedt el. Elődeink hétköznapjaiban mindenesetre a legdrágább műalkotások közé tartoztak ezek a szövőszékekből kikerült kárpitok, mivel a fonal akkoriban rendkívül drágának minősült. Értékét pedig csak növelte az, hogy a különleges technikával készült szőtteseket csak nagyon kevesen tudták elkészíteni.
Aki mégis értett hozzá, nagy becsben részesült, és megengedhette magának, hogy különleges díszruhába öltözve végezze munkáját. A gobelinképek mintáiul olyan festőóriások képei szolgáltak, mint Raffaello, Rubens és Boticelli, vagy Mányoki Ádám, Mindszenti Mihály és Rippl-Rónai József.

Legnépszerűbbé a XIX. században, az iparosodás korában vált, akkoriban a polgári családok hölgyei lelték benne elfoglaltságuk lehetőségét. Tömeges gyártásba először Németország kezdett, Berlinben voltak először láthatók az előfestett, géppel nyomott minták, kivarrható képek.

   A goblein - a felgyorsult tempó, rohanós hétköznapjaink ellenére - máig sem veszített népszerűségéből. Széles választékban kapható párnadísz, falikép, babakelengye, menyasszonyi ruha, karácsonyi asztalterítő és számos változatában.